Vigyázz, Blatter, pénzeső!

Minden korábbi labdarúgó-világbajnokságnál nagyobb horderejű botrányok övezik a 2022-es katarit, amely már most a legbotrányosabb vb-k közé tartozik, pedig még el sem kezdődött. A történet persze nem lenne teljes a mélyen gyökerező korrupció, Joseph Blatter magyarázkodása, illetve a korábbi FIFA-elnök „jóbarátja” megemlítése nélkül.

„Őszintén szólva, engem egyáltalán nem érdekel az idei világbajnokság, mert számomra ez nem egy igazi vb – mondta Éric Cantona, a Manchester United egykori fenegyereke és klubikonja. – Önmagában nincsen azzal problémám, ha olyan országokban rendeznek vb-t, mint Dél-Afrika vagy az Amerikai Egyesült Államok, ahol igenis megvan a lehetőség arra, hogy valóban népszerűsíteni lehessen a játékot. A katari rendezés esetében viszont semmiféle potenciált nem látok e tekintetben. Minden csak a pénzről szól. Nem fogom nézni a világbajnokságot, ki van zárva.”

Louis van Gaal, a holland válogatott szövetségi kapitánya szintén erősen elítélte, hogy a rendezés joga Katart illeti meg, és a holland szakember sem látja, miként lesz népszerűbb a labdarúgás Katarban a világbajnokság által. „Még hogy fejleszteni a katari futballt, ez egy f***ság – tudatta álláspontját a tornával kapcsolatban a holland szakember még 2022 áprilisában. – Csak a pénz és a reklám számít a FIFA-nak, semmi más.”

Megannyi támadás éri a FIFA-t korrupciós botrány miatt, amelynek eredményeképpen a közel-keleti ország nevét húzta ki a borítékból Sepp Blatter 2010-ben, nem pedig az USA-ét vagy Ausztráliáét.

Ugyanakkor rögtön az elején fontos leszögezni, hogy 2002-ig visszamenőleg történt megvesztegetés az adott vb rendezési jogainak odaítélésénél. Ám ellentétben a korábbi tornákkal, a ’22-es világesemény sötét oldalára jobban felkapta a fejét a világsajtó, köszönhetően a számtalan ellentmondásos körülménynek.

A Diario AS spanyol sportnapilap forrásai szerint a Japán Labdarúgó Szövetség másfél millió dollárért cserébe elnyerte a Conmebol (Dél-amerikai Labdarúgó Szövetség) kegyeit, amely szavazatokkal támogatta a Dél-Koreával közös 2002-es vb-pályázatukat.

Hasonló lefizetések történtek a 2006-os, németországi tornát megelőzően – állította a Spiegel magazin. A németek pályázati bizottsága a FIFA végrehajtó bizottságának ázsiai tagjait és azok szavazatait célozta meg, 5 millió euró kifizetésével, ezen összeget az Adidas egykori vezérigazgatója szintén ezzel a módszerrel bocsájtotta rendelkezésre.

Elérkezve a 2010-es Dél-afrikai futballünnephez, ezzel a módszerrel lelt otthonra a világbajnokság. Az AFP információi arra engednek következtetni, hogy az afrikai ország 10 millió euró értékben intézett utalásokat a FIFA végrehajtó bizottságának tagjainak. A FIFA elismerte a kenőpénzeket, a Dél-afrikai tisztviselők viszont később „adománynak” titulálták azokat.

Nagy meglepetésre 2010-ben Oroszország lett a 2018-as világesemény vendéglátója, holott Anglia 21 millió fontot költött a kampányra, és a szigetországban nagyon várták, hogy 1966 után ismét hazatérjen a labdarúgás. Oroszországban merőben más lapokkal játszottak, mint Angliában, aminek meg is lett az eredménye. Például a Concacaf (Észak- és Közép-amerikai, Karibi Labdarúgó-szövetségek Konföderációja) elnöke a vád szerint 5 millió euróért cserébe járult hozzá Oroszország győzelméhez.

„Már rögtön az elején megmondtam, hogy Angliának semmi esélye – vallotta Guido Tognoni, a FIFA korábbi médiaigazgatója. – Nem lett volna szabad William herceget megtenni a pályázati bizottság elnökének, hiszen a királyi család egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy megvesztegessen bárkit is.”

Tognoni szavai tökéletesen alátámasztják, hogy mennyire elfogadott a korrupció a FIFA berkein belül, amelyben a titulusát 17 évig betöltő Sepp Blatternek, a FIFA korábbi elnökének elévülhetetlen érdemei vannak.

„A FIFA nem korrupt, a FIFA-tagok már annál inkább”

Ahhoz, hogy mélyreható képet kapjunk arról a folyamatról, ami a katari vb-rendezés hivatalossá válását megelőzte, egészen Blatter elnökké választásáig kell visszamennünk. Blatter sportriporterként, sőt, esküvői énekesként ugyancsak kereste a kenyerét, mielőtt a FIFA-nál kezdett el dolgozni. Itt előbb főtitkárnak, idővel – felküzdve magát a ranglétrán – vezérigazgatónak mondhatta magát. Joao Havelange-ban, a szervezet akkori elnökében pedig mentorra lelt Blatter. „Ők ketten elfogadták, hogy a korrupció a természetes velejárója a FIFA működésének, hatalmukat a megvesztegetésre építették” – világított rá Tognoni.

1998-ban felült a labdarúgás világszervezetének trónjára Blatter, miután az elnökválasztáson legyőzte kihívóját, Leonard Johansent – korántsem tisztességes körülmények között. „Több pletyka is napvilágot látott azzal kapcsolatban, hogy milyen módon szerzett szavazatokat Blatter – állítja Alan Tomlinson szerző, aki ott volt a választás estéjén a párizsi Montparnasse Hotelban, számos FIFA-képviselővel együtt. – A vesztes jelölt támogatói mind azon a véleményen voltak, hogy látták és hallották, ahogyan fű alatti üzletek nyomán kapott szavazatokat Blatter.”


Blatter és Bin Hammam (fotó: AFP/Getty Images)

Ekkor jött a képbe Mohamed Bin Hammam, az AFC (Ázsiai Labdarúgó Szövetség) és a Katari Labdarúgó Szövetség elnöke. Blatter jóbarátjaként kulcsszerepet vállalt abban, hogy a svájci 17 éves regnálása elkezdődjön a FIFA élén. Bin Hammam hatalmát kihasználva lefizetett afrikai futballvezetőket, ezzel jókora előnyhöz juttatva Blattert – támasztják alá a Sunday Times és a The Guardian információi. Ugyanakkor a szervezet újdonsült feje mindent tagadott. „Nem fogok teret adni a kétkedőknek igazuk bebizonyítására, miszerint az 1998-as megválasztásom nem volt tiszta.”

Sokan kritizálják a FIFA-kongresszus rendszerét, amely egy új elnök megválasztásakor hivatott dönteni. Minden FIFA-tagország szövetségének egy szavazat áll rendelkezésére, de ez egyáltalán nem tükrözi a valós erőviszonyokat; értelemszerűen egyes országok nagyobb futballhatalommal rendelkeznek, mint mások.

Már Havalange is felismerte, hogy az afrikai országokat a legkönnyebb lekenyerezni egy választás előtt, köszönhetően az 54 tagországnak – ezzel tisztában volt Bin Hammam is, és 12 évvel később egyaránt az ő segítő kezüket kereste.

Bin Hammam akcióban

A katari olajmágnást igazi futballmániákusként tartották számon hazájában. Még egy helyi kiscsapatot is irányított, majd hamar a katari elit tagja lett, azok után, hogy olajvállalkozásával, a Kemco-val elképesztő vagyonra tett szert.

Meglátta benne a stratégiai lehetőséget a katari királyi család; úgy gondolták, a sporton keresztül szép képet festhet az országról. Bin Hammam valóban tett a hazai sportért, többek közt egy vb-t vett Katarnak; az AFC-elnök szereplése nem ért véget a Blatter-sztorival, sőt…

Bin Hammamra gúnyosan a „Rabszolga” becenevet ragasztották rá, a királyi családdal való kapcsolata miatt. „Kezdetben nem volt róla meggyőződve, hogy valóban Katar lenne a legalkalmasabb a világbajnokság megrendezésére – meséli Tognoni. – De az emír másképp gondolta, ennélfogva nem maradt más opciója.”

Arról, hogy a pályázó országok közül melyik válhat házigazdává, a FIFA végrehajtó bizottsága dönt. A 24 tagú testület tagjai közt ekkoriban ott olvashattuk legendás játékosok ( mint például Platini és Franz Beckenbauer), milliárdosok, valamint futballtisztviselők nevét egyaránt; az AFC képviseletében maga Bin Hammam szintén részét képezte a bizottságnak.

Tisztában volt azzal a katari sportvezető, hogy ezúttal nem lesz olyan sétagalopp az afrikai és az ázsiai vezetők megvesztegetése, mint a ’98-as választáson. Tudni kell, mindösszesen egy világeseményre méltó aréna állt ez idő tájt Katarban, ráadásul új stadionok mellett az általános infrastruktúra szintén megvalósításra szorult. A tikkasztó nyári hőség tovább súlyosbította a szituációt.


Sunil Gulati biztos volt az amerikai vb-ben
(fotó: Lars Baron/FIFA/Getty Images)

Katar tehát esélytelenként tartózkodott a jelöltek listáján, amin ott szerepelt még Ausztrália, Japán, Dél-Korea és az USA. „Biztosra vettem, hogy megnyerjük – ismerte be az amerikai pályázati bizottság elnöke, Sunil Gulati. – 18 városban zajlott volna a futballünnep, 78 ezres átlagos stadionkapacitással, ami meghaladta a többi ország adatait.” Akárcsak az angolok, úgy az amerikaiak sem sajnálták a kampánypénzt, emellett olyan hírességekkel reklámozták a leendő amerikai világbajnokságot, mint Morgan Freeman vagy Arnold Schwarzenegger. Köztük sorakozott Landon Donovan, aki három vb-n szerepelt az USA válogatottjával. „Gulati a tudtomra adta, hogy képes lett volna piszkos üzleteket kötni, ám nem akart” – derített fényt az amerikaiak stratégiájára Donovan.

„Megegyeztünk, hogy 2018-ban Oroszország rendez, mert Kelet-Európában még sosem zajlott világbajnokság – magyarázta Blatter egy a Financial Times által közzétett hangfelvételen – És 2022-ben pedig ismét az USA szolgál majd helyszínként, így a két politikai szuperhatalomhoz kerül a vb.” Mint később kiderült, másképp fonódtak az eseményszálak.

Bin Hammam akcióba lendült, és járt Dél-Afrika, Japán, Dél-Korea és a Bahama-szigetek futballtisztviselőinél. Megintcsak a Sunday Times hívta fel a figyelmet, hogy a Kemco-számlájáról gyanúsan sok utalás történt direkt módon a fent említett országok szövetségeinek, közvetlenül ezen találkozók után.

Biztosra ment Bin Hammam, és az afrikai labdarúgó szövetségek angolai összejövetelén is tiszteletét tette; a végrehajtó bizottság tagjai ugyanabban a hotelban szálltak meg, ott ütötték nyélbe az üzletet, ennélfogva Katar további voksokat tudhatott magáénak. Mindez Phaedra Almajid, a Katari Pályázati Bizottság egy tagjának a beszámolójából derült ki.

Platini megfutamodása – a katari puzzle utolsó eleme

2010-et írtunk, amikor is a FIFA életének legbotrányosabb korszaka beköszöntött: a Sunday Times újságírói – amerikai cégek képviselőinek kiadva magukat, akik az amerikai ajánlat győzelmét szerették volna elérni – FIFA végrehajtó bizottsági tagokat vettek filmre, ahogyan arról adnak tanácsokat, miként lehet megvenni egy világbajnokságot. Jonathan Calvert, az egyik újságíró lehidalt a hallottaktól. „Azt tartottam a legelképesztőbbnek, hogy mindenki milyen nyíltan beszélt a megvesztegetési ügyekről” – mondta. Azt követően, hogy az újság hasábjain napvilágot látott a nagy leleplezés, két bizottsági tagot eltiltott a FIFA, evégett már csupán 22-en döntöttek a ’18-as és a ’22-es torna helyszínéről.

„A FIFA nem korrupt, a FIFA-képviselők már annál inkább – így Blatter az ellentmondásos esetről. – Mivel azonban ők a szervezet tagjai voltak, természetesen rám hárították a felelősséget.”

Jóllehet hiábavalóak lettek volna az AFC elnökének sorozatos megvesztegetései, ha Michel Platini nem pártol át az utolsó pillanatban a katariak oldalára. A legendás francia játékos, aki tudniillik ekkortájt az UEFA elnöki posztját töltötte be, hosszú ideig az amerikaiak pályázatát támogatta.


Sarkozy meggyőzte Platinit (fotó: Jean Catuffe/Getty Images)

Csakhogy Nicolas Sarkozy francia elnök nyomására Platini álláspontja egy szempillantás alatt megváltozott. Sarkozy számos Katarral való megállapodáshoz járt közel, amelyek magukba foglalták kedvenc klubja, a PSG katari felvásárlását is. „Egy héttel a zürichi döntéshozatal előtt Platini felhívott – emlékezett vissza Blatter. – Azt mondta, »arra kérték, hogy az európai bizottsági tagokkal együtt voksoljanak Katarra«, ez négy plusz szavazatot jelentett a közel-keleti országnak. Az USA számára innentől lehetetlen volt, hogy megelőzzék riválisukat; Platininak inába szállt a bátorsága” – zárta bírálatát Bin Hammam barátja…

Végül a lehetséges 22-ből 14 voksot zsebelt be Katar.

Így vagy úgy, de világbajnokság keretében először rúgják a bőrt a Közel-Keleten, mert Tognoni szavaival élve: „a FIFA-t kell hibáztatni, nem Katart; Katar vb-t szeretett volna rendezni, és ehhez a FIFA mocskos szabályai szerint játszott.”

Összességében kijelenthető, hogy Katar az elmúlt évtizedben három fronton pumpálta a pénzt a labdarúgásba. Megvásárolta a PSG-t; 111 év után lett mezszponzora a Barcelonának, méghozzá a Qatar Airways személyében, amely a Bayern Münchent szintén patronálja; és itt kötött ki a világ legnagyobb sporteseménye. Mindezt azért, hogy pozitív kép alakuljon ki Katarról – de a világbajnoksággal egyelőre éppen az ellenkezőjét érték el.

 

 

Forrás: The Independent 1, 2 , The Guardian 1, 2, 3, The men who sold the world cup (Discovery), ESPN, IOL, The Sunday Times, BBC, Eurosport, Football Bible, Sepp Blatter Exposed – The Fall of FIFA (Channel 5), DW Kick Off, Fox Sports, Business Insider, New York Times

 

(Bózsik Tamás)