A hétfői napon megjelent az első újság a Lepkedőaktrobatáktól, ami klasszikus napilapi jegyeket viselt. A keddi napon Szárszó Szentjeienk volt nehéz dolga, hiszen az egyik legkomolyabb rádiós műsorban kellett helyt állniuk, hiszen elkészítették a déli krónikát. A kreatív videósok, és a híradó stáb gőzerővel forgatott mind a közben, hogy az ebédlőben egy élethű autószimulátor várta a táborozókat, akik kipróbálhatták a vezetés élményét, egy VR szemüveg és szimulációs fotel segítségével. Természetesen egy nehezített pályán kellett teljesíteni az utat, hiszen szimuláció fő célja az volt, hogy a biztonságos vezetésre hívja fel a figyelmet.
A szokásos étkezések és szakmai előadások után a produktumok bemutatása és értékelése maradt hátra.
Az esete pedig készülődéssel telt, hiszen megérkezett a SoundKillers utolsó tagja a táborba, így a hagyományos felezőbuli is elkezdődött, ami diszkréten az éjjeli takarodót betartva ért véget.