Régen dokumentálta az életmentőket, most ő is az

Kecskeméti Dávid a DUE tábor egyik szakmai vezetője mentősként dolgozik. A korábban fotográfusként tevékenykedő szakembert hirtelen ragadta magával jelenlegi szenvedélye, ami egyben munkája is. Az éles karrier váltásról mesélt.

Már egész fiatal, mindössze hat éves korában elkezdte foglalkoztatni a fotózás, amikor is állítása szerint az édesapja megtanította “varázsolni”. Idővel megkapta első fényképezőgépét, de a kezdeti nehézségek ellenére megmaradt a fotográfia mellett.

Bevetésen (képünkön balra) egyik kollégájával. (fotó: OMSZ FB)

Dávid 1993-ban lett DUE tag. Ettől kezdve folyamatosan megbízásokat kapott. Diáksziget fesztiválon ismerkedett meg a Kispál és a Borz menedzserével, akiknek egy évig készített képeket a zenekarról. Szintén a Szigetes társaságon keresztül találkozott Villányi Csabával, aki egy fotóstúdiónak volt a tulajdonosa. Itt kapott először asszisztensi állást. Ezzel a lehetőséggel tudta megérteni, hogy mit is jelent fotográfusnak lenni.

Mindeközben gyakornokoskodott a Népszabadságnál. Később a Budapesti Nap című napilapnál helyezkedett el tapasztalatszerzés céljából. Egy év útkeresés után bűnügyi tudósítóként került a Blikkhez, viszont ez a megszokottaktól egy sokkal kötöttebb munkalehetőséget kínált. Öt év kemény munkával rengeteg tudásra tett szert, és a kapcsolatrendszere is sokat fejlődött. A Blikkes Kecskeméti Dávid már ikon volt ekkor a szakmában.

Élete egyik mélypontjaként élte meg, hogy az akkori főszerkesztő egy hirtelen létszámcsökkentés miatt kirúgta. Ebben az időszakban nem volt semmije. Egyik grafikus barátja, Klebercz Kriszta segített neki. Tervezett egy látványos portfóliót, ami rengeteg megbízást eredményezett. A következő nagy állomása is Krisztához köthető, ugyanis 2012-ben megkapták a Herendi porcelán katalógusainak szerkesztési jogát. Ezzel foglalkoztak három évig, ami nagy sikert jelentett számukra.

Ugyanebben az időszakban sok kiállítása volt, és táncosokat is fotózott, viszont azzal a keserű ténnyel szembe kellet néznie, hogy ez a szakma mára hanyatlóban van. „Amit tizenöt éve egy profi fotós megcsinált, azt ma a recepciós Zsuzsi az iPhone-val.” – fűzte hozzá.

Ezután gondolkodott el, hogy miképp folytassa az életét. Egy korábbi képriportja ihlette meg, amit a 203-as gyermek rohamkocsiról készített. Ennek a sorozatnak hatására lett szerelmes a sürgősségi ellátásba. 2016-ban végül úgy döntött, hogy beáll betegszállítónak  a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

Tavaly nyáron Dávid egy munkatársa tanácsát megfogadva felült gépkocsi vezetőnek az 1/13-as bázis mentőállomására, ami a legforgalmasabb Magyarországon. „Életem legjobb döntése volt”– nyilatkozta. Mikor az első beteg az ő kezei között jött vissza a halálból ezen mondat hagyta el a száját: „A két magyar sajtófotó-díj, a kiállítás Párizsban, meg minden mehet a fiókba. Ebbe a munkában, ha rosszul veszed fel a zoknid és van rajta egy ránc, ami elkezdi törni a lábadat, az a műszakod negyedik órájától kezdve veszélyes a betegre. Negyvenkét évesen olyan kamasz és pályakezdő vagyok, mint ti” – Dávid mostanra fotósként csak szabadúszó pozícióba tevékenykedik, teljes mértékben a mentős élet szerelmesévé vált.

(Lakatos Gergő)