Mit ünnepelnek a hindu újévkor, a díválin?

A díváli, vagyis a fények fesztiválja a hindu vallás egyik legjelentősebb ünnepe, ez az indiai újév kezdete. Főleg Indiában szokták megtartani, de a világ bármely táján élő hindu is a hagyomány szerint cselekszik ebben az időszakban, de a szikh és dzsaina vallás is megemlékezik róla. Mozgó ünnepnap, a hindu naptár szerinti kártikka hónap (október-november) 15. napjára, újholdra esik. Idén ez október 24-e volt.

Ilyenkor a házakban és a házak előtt gyertyákat, olajlámpásokat gyújtanak, melyek egy teljes napig égnek. Ezzel a hagyománnyal fejezik ki a jó gonosz feletti, és a fény sötétség feletti győzedelmeskedését. Emellett a gyertyagyújtás célja, hogy a gazdagság és jólét istennője, Laksmi utat találjon a házhoz és megáldja a családot. Az istennő a díváli idején a tökéletes háziasszony képében jelenik meg, tehát ilyenkor a háztartást vezető asszonyok ajándékot kapnak, ami segíti őket munkájukban. Sokféle étel kerül az asztalra és édességeket is készítenek emellett.

A legenda szerint – amin az ünnep alapul – Ráma királyfi több tízezer évvel Jézus előtt jelent meg a Földön a Himalája lábánál egy városban, mint a fő Istenség inkarnációja.  Az ifjú királyfi és az apja is tökéletes uralkodó volt, alattvalói nagyon szerették őket, a birodalomban béke és szeretet uralkodott. Apja halála után a trón utódlása körül azonban ellentétek támadtak az udvarban, ezért az ifjú Ráma önkéntes száműzetésre vonult hitvesével és testvérével 14 évre. Az erdőben egyszerű életmódot folytattak, amíg a gonosz ura el nem ragadta Szítát, Ráma kedvesét. A fiú üldözőbe vette őket, egészen Srí Lankáig. Út közben egy egész sereg állt mellé, így sikerült utolérni az emberrablókat és kiszabadítani kedvesét. A hagyomány szerint Rámát – aki Visnu megtestesülése – azért érte ekkora tragédia, hogy legyen oka a gonosz démont elpusztítani, és így meg tudja szabadítani a Földet a gonosztól. Társaival újévkor tért haza, ahol gyertyákkal világították nekik az utat. Erre az eseményre emlékszik India minden évben színes lámpások gyújtásával, így jelzik a fény útját.

A fesztivál 5 napos, minden nap más vallási szertartást hajtanak végre, felajánlva azt valamelyik istenségnek. Első nap a vagyon istennőjéhez, Laximhoz imádkoznak. A megtisztulás jelképeként a második napon napfelkelte előtt vesznek fürdőt az emberek. A harmadik napon Bali, India egykori híres királyának pozitív szokására emlékeznek. A király szívből jövően adományozott, így ezen a napon ők is ezt gyakorolják, megajándékozzák egymást dicséretekkel. Bali nagylelkűsége miatt megkapta Visnu Istentől a tudás fényét, és a lehetőséget, hogy évente visszatérjen a földre. Így gyújt sok-sok lámpást lángra, mellyel eloszlatja a tudatlanságot. A negyedik napot étel hegynek is nevezik, ugyanis az imádságok után hegyet építenek az istenségeknek édességekből. Emellett a szobrokat teljes pompába varázsolják, tejben fürösztik őket, majd díszes ruhákat és ékszereket, drágaköveket tesznek rájuk. Az ünnepi fesztivál utolsó napján a testvéreken, főleg a fiú és lány testvérek közötti kapcsolaton van a hangsúly. A legenda szerint ezen a napon látogatta meg Yamraj, a halál királya testvérét, Yamit. Ilyenkor a fiútestvér lánytestvér házába látogat, hogy ott együtt ünnepeljenek.  

Szathmári Emese