A kajakpóló izgalmas kombinált sport, ami a kosárlabdát, a vízilabdát és a kajakot ötvözi. Szamosvári Zsombor szegedi sportoló már négy éve űzi ezt a különleges aktivitást. Magyarországon rendkívül új keletű a kajakpóló, az 1980-as években jelent meg hazánkban, Szegeden pedig mindössze csak négy éve.
De hogy is kell elképzelni ezt a sportot? Először is, a kajak úgy jön képbe, hogy a 35×23 méter átmérőjű pálya a vízen helyezkedik el. A 2×10 perces meccs közben két öt fős csapat játszik, amelyik több gólt lő a speciális kajakpóló labdával, az nyer. A kosárpalánk alakú kapu két méter magasan helyezkedik el, oda kell fellőni a labdát. Érdekesség, hogy a két csapat játékosai között közvetlen kontakt van, teljesen szabályos belökni a vízbe azt, aki a labdát birtokolja éppen. Ilyen esetben a játékos a kajakkal együtt merül víz alá, ahonnan az úgynevezett eszkimófordulóval tud visszajönni.
“A kajakpóló előtt kézilabdáztam, úgyhogy onnan jött a labdás sportok iránti szeretetem. Utána elmentem kajakozni, és ott az edzőm keresett meg azzal, hogy indul egy új sport Szegeden.” – kezdte Zsombor. Nagyon tetszett neki a koncepció, izgalmas új kihívásnak tartotta, így belevágott. “Én igazából benne ragadtam, mert a közösséget is nagyon szeretem és tényleg nagyon összetartó csapatról beszélhetünk.” Elmondta, hogy komplikált sport, hiszen az egyensúlyérzék mellett az sem hátrány, ha találkozott már az ember előtte labdával, emellett a törzs erőssége is rendkívül fontos a kajak irányításához.
Bár nincs sok egyesület Magyarországon, országos bajnokságot azért ebben a sportágban is szoktak rendezni, de kisebb tornákat is szerveznek. A szegedi csapat szeptember 11-én a Maty-éren megrendezett mérkőzésen első helyet ért el az U18/divízió 2-ben. “Főleg külföldre szoktunk menni versenyezni, bár egyáltalán nem gondolom, hogy ezt hátrányként kéne felfogni, hiszen nyelvgyakorlás szempontjából is egy tök jó dolog”. A csapat idén például Olaszországban, Triesztben járt, ahol megnyerték a X. Trofeo Ponterosso elnevezésű tornát, emellett voltak még Bécsben, és a lengyel Katowicében is. “Ezek nagyon jó élettapasztalatok ilyen fiatal srácoknak, mint mi vagyunk.” Zsombor azt is elmondta, ez még nem tartozik az olimpiai sportágak közé, viszont cél, hogy bekerüljön. “Az új szabályok is egyre jobban arra mennek rá, hogy ehhez közelebb kerüljünk. Ez nyilván nagy álma lenne minden hazai kajakpólósnak, hogy egyszer az olimpián is feltűnhessen magyar színekben.”
Azt is elárulta, hogy mik a hosszú távúak a céljai a kajakpólóval. „Szeretnék a CPS Ligában részt venni. Ez egy olyan kínai megmérettetés, ahol a világ minden tájáról a legkiemelkedőbb játékosokat gyűjtik össze és versenyeztetik meg. Új csapatokat állítanak össze különböző nemzetiségű játékosokból, akiknek van pár napjuk, hogy összeszokjanak, aztán kezdetét veszi maga a bajnokság, ahol ezek a kreált, ideiglenes csapatok összecsapnak egymással.” Zsombor a társaság miatt is minél tovább a sportágban szeretne maradni. „Egészen csodálatos lenne a többiekkel, akikkel szinte együtt nőttem fel, egy Eb-re vagy Vb-re elutazni.”
A csapatról is mesélt pár szót. “4 évvel ezelőtt, amikor megalakultunk, még látszott a tapasztalatlanság, és az, hogy nem igazán tudtuk hogyan kéne ezt a játékot jól játszani, viszont évről-évre egyre jobbak lettünk és azt gondolom, most már ahhoz képest, hogy elég fiatal csapat vagyunk, nagyon sok érmet tudhatunk magunk mögött, és azt látom, hogy ez a tendencia nem állt meg. Egyre jobban számítanak ránk a csapatok is és félnek tőlünk, hogy éppen mivel fogunk előrukkolni.”
Szathmáry Emese
A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete „DUE Tallózó ismeretterjesztő ifjúsági magazin – tehetségsegítő és -fejlesztő program diákmédiásokkal” címmel, NTP-LAP-22-0003 kódszámon 2022.07.01. és 2023.06.30. között tehetséggondozó programot valósít meg a Nemzeti Tehetség Program, Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint az Emberi Erőforráskezelő 2.000.000 Ft-os támogatásával.