Szécsényi Andris: Szeretek szembeszállni a félelmeimmel

Ha bele akarunk látni a rendőrök vagy tűzoltók világába, egyértelmű, hogy a keresőmezőbe nem mást kell beírnunk, mint Szécsényi Andris nevét, vagyis a sokak által ismert Szecso videócsatorna tulajdonosát. Elsősorban a Rendőrséggel forgatott eddig, de már kibontakozóban van két újabb sorozata a NAV-val, illetve a Vérlovagok önkéntes vérszállító csapatával is.

Hogyan indultak el ezek a sorozatok?

14 évesen kezdtem el a YouTube-csatornámat és a videókészítést. Mindig volt valamilyen fajta tartalom a YouTube-omon, viszont mindig másfajta. 3 évvel ezelőtt pattant ki a fejemből, hogy olyan sorozatot kellene csinálni, ahol kipróbálok különböző munkákat. A terv szerint én minden videóban egy teljesen másik hivatást mutattam volna be, viszont a sors úgy hozta, hogy a Rendőrség megtalált, és az első epizód után megbeszéltük, hogy végül is legyen még egy epizód, aztán kaptam saját egyenruhát, aztán elkezdtek egy kicsit mélyebben beleengedni a dolgokba, és most ott tartunk, ahol tartunk.

Részt vettél valamilyen kiképzésen?

Ahhoz, hogy tudjak mindenfelé menni a különböző bevetési osztályokkal az izgalmas helyszínekre, ahhoz bizonyos szinten be kellett vezetniük a fontos dolgokba, hogy tudjam, mit hogyan szabad meg nem szabad.

Nagyon megtetszett a rendőrséges sorozat gyártása közben, hogy szirénázó autóban ülünk, és volt egy érzés bennem, hogy ezt szeretném máshogyan is kipróbálni. Akkor már forgattam a Vérlovagokkal – ők egy önkéntes vérszállító csapat –, és úgy döntöttem, hogy ha már forgattam velük egy doku anyagot, akkor mi lenne, ha még egyet forgatnánk, amiben az lenne, hogy én is beállok ténylegesen közéjük. Ennek kapcsán voltam egy vezetéstechnikai képzésen és egy vizsgán, így már vezettem élesben szirénázva. Itt volt egy nagy váltás a csatornán, úgy mondanám, hogy „biodíszlet” voltam, csak bemutattam a dolgokat, innentől kezdve viszont elkezdtem mélyebben kipróbálni sok mindent.

Mi a leggyakoribb szituáció, amivel szoktatok találkozni járőrözés közben?

Sokszor előfordul, hogy megismernek minket. Azokat a rendőröket, akik már szerepeltek epizódban előtte, gyakran megismerik. Engem is gyakran le szoktak szólítani, de főleg akkor, ha egyenruhában vagyok, vagy ha rendőrök mellett állok. A legviccesebbek azok, amikor intézkedés céljából megállítunk valakit, és az első reakciója az, hogy megkérdezi: „jézus, benne leszek a rendőrös sorozatban?” Szóval ilyenek előfordulnak és ezek viccesek szoktak lenni.

Mit adott számodra ezeknek a sorozatoknak a gyártása?

Engem elképesztő módon formált ez az egész, bele se gondoltam még, hogy az én személyiségemet milyen szinten alakította át. Igazából az a durva, hogy vissza lehet nézni, hogy az első Rendőr lettem epizódban milyen a személyiségem, hogyan viselkedek, és hogy milyen vagyok most. Gyakorlatilag itt nőttem fel, 19 évesen kezdtem el ezt csinálni, és itt lettem egy kicsit másik ember. Egyrészt komolyságot tanultam; a rendőrségen, tűzoltóságon azért sok minden mást is, például, hogy a közlekedés során mennyire vigyázzunk és figyeljünk oda. Rettenetesen sablonos, amikor az ember hallja különböző felületekről, hogy nézzünk körbe az utcán, meg a zenét halkabban hallgassunk, és az ember bólogat, hogy ja, persze, igen, de amikor egy villamos gázolt ember mellett állsz egy méterrel, onnantól kezdve kicsit máshogy gondolod ezeket a dolgokat. Tűzoltóknál is tapasztaltam, ott például egy olyanfajta fóbiát szedtem össze, hogy mobiltöltőt ne hagyjak bedugva soha a lakásban – ezt egyébként ajánlom mindenki másnak is –, mert ott egy olyan tűzesetnél voltunk kint a csapattal, ahol egy zárlatos mobiltöltő miatt égett le az egész lakás. Nagyon sokat lehet tapasztalni és nagyon sok mindent tanultam.

Hogyan tudod feldolgozni magadban a nehezebb eseteket, amikkel forgatás alatt találkozol?

Ez egy nagyon nehéz kérdés, magam is gondolkodok rajta sokszor. Kiskoromban több fóbiám is volt, például tériszonyos voltam, és nagyon féltem a balesetektől, és attól is, hogy egy holttestet lássak. Amikor a Rendőrséggel először forgattunk, azt mondtam, hogy nagyon örülök, hogy itt vagyok, tök jó, hogy forgatunk, bármit, csak elhunytat ne. Akkor mondták, hogy jó, hát valószínűleg nem lesz, mert egy-két napig leszek csak itt, és azért az relatíve ritka, dehát minden megtörténhet. Ahogy kimondta ezt a mondatot a rendőr, életem legelső rendőrös forgatási napján még szolgálatba kerülésünk előtt már jött a telefon, hogy lenne egy elhunytunk. Az első nap, amikor az egészet elkezdtem, kaptam egy pofont, hogy na, ha ezt akarod forgatni, akkor kösd fel a gatyád, de szeretek szembeszállni a félelmeimmel. Én elég érzékeny vagyok lelkileg, a szónak az embertípus értelmében művészember vagyok, alkotok. Tehát ha bármilyen inputot kapok, abból létre akarok hozni valamit, így tudom kiadni magamból. Például a tűzoltósággal látott borzalmaknak a nyomását úgy tudtam levenni a vállamról, hogy belealkottam a sorozatomba, és addig pofozgattam azokat a jeleneteket, hogy egyszerűen úgy érezzem, hogy kiadtam magamból, mint egy költő, aki kiírta a versben a fájdalmát.

Ha már volt rendőrség, tűzoltóság, NAV, mi az, amiben még kipróbálnád magad, vagy ahol benéznél a kulisszák mögé?

Most azon vagyunk, hogy elsősorban az eddig elkezdett sorozatokat folytassuk, mert például a NAV-osból három, a Vérlovagosból csak két epizód van kint eddig, ezt ötig fel akarjuk tolni, és utána mennénk tovább újabb témákra.

(Millei Anikó)