Legyél Te is pénzmester! Online pénzügyi kvíz – milliós díjazás

Kilencedikes, tizedikes vagy tizenegyedikes vagy? Jelentkezz! 

A pénzzel mindenki szeretne jól bánni. Sőt, azt szeretnénk, ha minél több lenne belőle, hogy legyen mit eredményesen kezelnünk. Az egészség megőrzését és a későbbi életünk gondtalanságát segítő önkéntes pénztárakat összefogó Pénztárszövetség éppen ezért egy különleges, 1 millió forint feletti online játékot indított számotokra. A Pénzmesterek akadémia és verseny védnökei Varga Mihály pénzügyminiszter, és Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Mind a Pénzügyminisztérium, mind pedig a Magyar Nemzeti Bank elhivatott a megtakarítások, az öngondoskodás, a pénzügyi tudás fejlesztésében, vagyis abban, hogy ti, fiatalok, megfelelő alapokkal induljatok neki az életnek, a pénzügyekről is hasznos tudással rendelkezzetek. 

A játék teljesen online, vagyis vírusmentes, és ebben az évben második alkalommal indult el. Persze már a neve is önmagáért beszél, hiszen a Pénzmesterek névre „hallgat”. Nem véletlenül: játékosként az öngondoskodás, a pénz mesterei lehettek, így tudatosan készülhettek a jövőtökre. 

Na és természetesen igen komoly díjakat lehet nyerni. A Pénzmesterek játék során összesen 1 millió forintot is meghaladó díj kerül kiosztásra: az első helyezett 200 ezer forintot, a második 100 ezer forintot, a harmadik pedig 50 ezer forintot vihet haza. A fődíjak mellett rengeteg a különdíj, sőt idén az iskolák is számos értékes nyereményekben részesülhetnek.

A Pénzmesterek játékhoz a Pénztárszövetség szakértői által kidolgozott online kurzusok is kapcsolódnak, de ha elég magabiztosnak érzitek magatokat, akár a kurzusok elvégzése nélkül is versenyezhettek. Miben lesz ez más, mint a megszokott iskolai versenyek többsége, ahol személyesen kell játszani? A Pénzmesterek szakít ezzel a gyakorlattal, bárhonnan bárki játszhat vele! Tehát nem kell sehova elmenni, internetkapcsolat birtokában akár otthonról is szert lehet tenni arra a tudásra, amely résztvevőként – és szurkolunk, hogy nyertesként – majd a jövőben – tudatos felnőttként egyaránt nagy hatással lehet a pénztárcátokra. Így valóban mindenki nyertesnek érezheti magát a verseny végére, hiszen elsajátíthattok egyfajta tudatos pénzügyi gondolkodást. A kurzusok után kvízekkel, tudáspróbákkal is csekkolhatjátok, hogyan álltok. 

„Játssz a Pénzmesterek játékkal és legyél te a legjobb, megtakarításban jártas Pénzmester!”

Mit kell tenned, hogy a verseny lehetőségével élve esélyt szerezzél arra, hogy a mestere legyél a pénzügyeknek és megnyerd a pénzdíjat? Pusztán annyit, hogy regisztrációddal jelentkezel a Pénzmesterek játékra! Ezt követően kapsz egy levelet, benne a Pénzmester akadémiára való belépéshez, a játék megkezdéséhez szükséges a jelszóval, amit később módosíthatsz. 

Vágj bele, legyél te is Pénzmester! Szólj barátaidnak, tanáraidnak is!

(X)