Feketeöves bűnmegelőzés

Utólag könnyű mondani – ezért kell megelőzni a bajt. Hetedik alkalommal indította el a DUE Médiahálózat a Nagy Diák Bűnmegelőzési Tesztet. Az első, online fordulóban május 10-ig van lehetőségetek részt venni, a legjobbak a május 23-i Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon tartott középdöntőn mérhetik össze a tudásukat. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács segítségével összeszedtünk nektek néhány dolgot, amik segítségül szolgálhatnak a verseny során!

Kutyameleg

Nem csak nekünk, kedvenceinknek is melege van a hőségben. Fontos, hogy mindig legyen friss és elegendő ivóvizük. Tartsuk hűvösen a lakást, akkor is, ha épp nem vagyunk otthon! Akár egy hűtőmatrac vásárlásán is érdemes elgondolkodni. Figyeljünk arra, hogy a kinti kutyáknak biztosítsunk árnyékot, vizét és ételét is ott tartsuk. Sétáltatni csak akkor menjünk, ha enyhült az idő: reggel, késő délután, vagy este. Soha ne hagyjuk az állatot álló járműben! Percek alatt felmelegedhet az utastér akár 60-70 fokosra is, amit az állatok sem bírnak ki.

E-zsebtolvajok

A fogyasztók és vállalkozások egyre többet vásárolnak és adnak el az interneten. Óvakodj a csalóktól és a túl szépnek tűnő ajánlatoktól! Érdemes belföldi kiskereskedelmi webhelyeket választani, így nagyobb eséllyel lehet megoldani a felmerülő problémákat. Abban az esetben, ha a rendelt áru nem érkezik meg, először a bolthoz kell fordulni. Ha nem tudjuk elérni, akkor keressük fel bankunkat és az online piactér üzemeltetőjét. Alaposan nézzünk utána a kívánt terméknek és szolgáltatónak a vásárlás előtt, keressünk értékeléseket, ismertetőket. Csak biztonságos fizetési szolgáltatásokat vegyünk igénybe!

Online zaklatás

A cyberbullying – azaz online zaklatás – egyre inkább érzékeny téma abban a korban, mikor az internet már olyan mindennapi életfeltétel, mint a légzés, vagy az evés. A probléma az, hogy az áldozatok gyakran nem vállalják fel, hogy ők az elszenvedői egy ilyen helyzetnek. A zaklatót legtöbbször a sértett személyesen is ismeri, mert például egy iskolába járnak, vagy mert minden nap ugyanabban a boltban vásárolnak. Ha még időben feltűnik az illető kellemetlen közeledése, talán még önmagunk is kezelhetjük a helyzetet. Ilyenkor meg kell szüntetni a lehetséges kapcsolati csatornákat, letiltani a közösségi felületeken, el kell zárkózni a zaklatótól, nem reagálni az üzeneteire. Ha elmérgesedni látszik a szituáció, ajánlott segítséget kérni. Mindig fontos beavatni egy felnőttet, aki segít kezelni a helyzetet. Az ő segítségével könnyebben meg lehet szabadulni a zaklatótól, és te is megszabadulsz a lelki tehertől, amit egy ilyen helyzet okozhat. Ha pedig súlyos a helyzet, egy felelős felnőtt akár a rendőrségi bejelentésben is segít, nem maradsz magadra a problémáddal. Hasznos az is, ha képernyőképeket készítesz a zaklatód üzeneteiről.

Töltsd ki a Nagy Diák Bűnmegelőzési Tesztet a www.nagydiaktesztek.hu oldalon, hogy megtudd, mit tegyél hasonló helyzetben!