Döbrösi Laura: Abban nem hiszek, hogy a pörgés, a gazdaság nem fog ugyanúgy visszaállni a korábbi „pusztulatra”

Döbrösi Laurát arról kérdeztük, milyen változásokat hozott az elmúlt év a zöldmozgalmak számára.

Nagyon környezettudatosan élsz, odafigyelsz a környezetvédelemmel kapcsolatos témákra… mit gondolsz, az elmúlt egy év milyen hatással volt a környezetvédelemre, az emberek hozzáállására?

2020 elején már majdnem célegyenesbe ért ez a téma. Az emberek kezdték felfogni, hogy a klímaváltozás igen is történik, vészhelyzetként kéne kezelni.

Aztán megérkezett a másik vészhelyzet, ami nagyon sok szempontból felülírta ezt.

Ez jellemző ránk, rövidlátó emberekre. A közvetlen életveszélyt – ha elkapod a vírust, néhány nap alatt belehalhatsz –, automatikusan elé helyezzük a másik, ugyanolyan életveszélyes jelenségnek csak azért, mert az „csak” hosszú távon fenyeget.

Mind a sajtó mind az emberek átfókuszáltak a klímaváltozásról és a környezettudatosságról a pandémiára.

A vírus elleni védekezésnek egyéb káros hozadéka is van, például a sok fertőtlenítés miatt megnövekedett vegyszerhasználat, illetve rengeteg szemét keletkezik amiatt, hogy maszkot, kesztyűt kell viselni. Több felmérés is készült, nagyjából 3,4 milliárd maszkot dobunk ki naponta a Földön.

A pandémia elején volt egy felbuzdulás, elárasztották a netet a képek, hogy az állatok hogyan vették birtokukba az elnéptelenedett városokat. A Facebookot ellepték a filozofikus posztok a lassításról, életmódváltásról, a reményről, hogy észhez térünk. Maradt valami ebből a hurráoptimizmusból?

A magam nevében beszélek, bár azt gondolom, ez általánosan is igaz: Tavaly februárban borzasztóan túlhajtottam magamat. A szakdolgozatom is kezdett a körmömre égni. Összecsaptak a fejem fölött a hullámok, azt éreztem, jönnie kéne valaminek, hogy megnyugodhassak kicsit.

Ilyenkor szokott az ember két hétre ágynak esni, mert a teste besokall. Ehelyett az egész világon mindenki beteg lett. De az egész világra igaz is, hogy nagyon túlpörgött, minden a határig volt nyomva.

Persze a járvány szörnyű tragédia. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy akik egészségügyileg és egzisztenciálisan is épségben túlélték, azoknak bizonyos fokig jól esett a megállás. Nekem lehetőséget jelentett gyakorolni a befelé fordulást, edzeni a mentális egészségemet. Csak egy példa: most, hogy bezártak minket az otthonunkba, egy másik szemszögből ismerhettük meg saját életünket, lakhelyünket, lakótársainkat. Az új nézőpont mindig elgondolkodtat és arra sarkall, hogy fejlesszünk vagy változtassunk valamit az életünkön.

Ez szerintem nem fog elmúlni. Ez egy lecke, amiből mindenki tanult valamit.

Abban nem hiszek, hogy a pörgés, a gazdaság nem fog ugyanúgy visszaállni a korábbi „pusztulatra”, de az emberek gondolkodásában szerintem azért történt változás.


Tudod, milyen hatással van az emberi tevékenység a bolygónkra? És tudod, hogy mit tehetünk a teremtett világ védelmében?

Tedd magad próbára a DUE Médiahálózat, Nagy Diák Klímatesztjén, hogy esélyes légy a fődíjra, amit te választhatsz magadnak, egy fantasztikus kétszemélyes belföldi (balatoni) utazás, egy elektromos robogó, vagy egy nagyértékű kerékpár közül!

A három fordulóból álló vetélkedősorozat első szakasza online zajlik 2021. március 5. és 2021. szeptember 5. között, a legjobb környezetvédők pedig továbbjuthatnak a középdöntőbe. A tesztet bárki kitöltheti, de a fődíjakért csak a 14-24 év közöttiek versenghetnek. A középdöntőt és a döntőt 2021. szeptember 30-án, a 28. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál keretén belül rendezik meg az Akvárium Klubban.


Te eddig is nagyon környezettudatos voltál. Kiiktattad az életedből az eldobható műanyagokat például. Van-e valami, amiben neked személy szerint segített a pandémiás helyzet, vagy esetleg amiben pont, hogy visszavetett?

Nem vetett vissza. Nagyon jó volt, hogy nyugiban itthon lehettem. Több időm volt olvasni és tájékozódni a környezetvédelem témájával kapcsolatban.

Ez a nulladik lépés, ha valaki környezettudatos életmódra szeretne váltani: tájékozódni kell hiteles forrásból.

Nagyon sokat kirándultam. Ez is nagyon fontos: ahhoz, hogy kifejlődjön bennünk a törődés a környezet iránt, muszáj, hogy kapcsolódjunk vele.

Sokan a természettől teljesen elidegenedve élnek.

„Ha valaki a nagyvárosi lakásában ülve eldönti, hogy márpedig környezettudatosan fog élni, nagy eséllyel kudarcot vall, feladja.”

Nekem a környezet szeretete segít kitartani a zöld életmód mellett. Ha nem szeretném szívből a többi élőlényt, akkor nem menne ilyen jól.

Arra is jó volt ez az időszak, hogy a Zengető Fesztivál csapatával Kulturális Egyesületté váljunk. Mivel nem volt rendezvényszezon, volt időnk más irányból is kitalálni magunkat, egymást. Az egész múlt nyarat kint töltöttünk a közös tanyánkon és kiskertet neveltünk. Permakultúrával foglalkozunk, mulcsolási technikákat tanulunk és számos új projektet indítottunk.

Létrehoztunk egy új alapítványt is néhány barátommal, amely erdővédelemmel, faültetéssel foglalkozik, de erről többet még nem mondhatok.

Ha már szóba került a Zengető, mindenképp szeretnék beszélni A Magyar Kender Ünnepéről. Gondolom, sokan felkapják a fejüket erre a névre, de ha jól tudom, ez a kender nem az a kender.

Nem, de már megszoktuk, hogy ezt mindig el kell mondani.

A Zengető egy fesztiválnak indult. Felkérésre terelődtünk össze fiatal művészek és kultúraközvetítők. Egy kenderföld közepében kellett ismeretterjesztő és zenei rendezvényt csinálnunk – ez volt az első Magyar Kender Ünnepe. Azóta autonóm csapat lettünk, és minden évben vetünk saját kendert is.

Mindennek semmi köze a marihuánához. Mi ipari kenderrel foglalkozunk.

Ez egy teljesen legális haszonnövény, aminek a THC tartalma 0,02% alatti, nincs tudatmódosító hatása.

Viszont cserébe több mint 25 ezer féle terméket lehet készíteni belőle. Minden része hasznosítható. A háncs, a fás része, a rost, a levél, a mag, minden. Egy kendertábla körülbelül ugyanannyi szén-dioxidot köt meg, mint egy ugyanakkora erdő, csak 4 hónap alatt megnő. Magyarországon nagyon jól terem a kender, az 50-es 60-as évekig Európa legnagyobb kendertermelői közé tartoztunk.

Még a 90-es években is jelentős volt a termelés és a feldolgozóipar is. A Zengetővel a kender hírnevét akarjuk visszaállítani, hogy ne a füvezés jusson róla az emberek eszébe. Másrészt arra törekszünk, hogy összefogjuk azokat, akik Magyarországon kenderrel foglalkoznak, és felélesszük ezt az iparágat.

És erre épült a fesztivál.

Igen, eddig három Zengető Fesztivált tartottunk. Ezek mindig összművészeti események, képzőművészettel, színházi performanszokkal, meseolvasással, kézműves foglalkozással, a kenderről szóló szakmai előadásokkal, és persze van nagy táncolás is. Kimondottan családbarát fesztivál, szerintem összesen több gyerek és kutya szokott lenni, mint felnőtt.

Egyébként a Zengető Kulturális Egyesület nyitott, bárki csatlakozhat, megtalálnak minket a Facebookon. Reményeink szerint hamarosan lesz egy budapesti bázisunk is.

Még mindig a környezetvédelem vonalán maradva, nagykövet is lettél.

Így van, a Climate of Change (A változás klímája) című EU-s klímavédelmi érzékenyítéssel foglalkozó kampány nagykövete lettem. Ez egy 13 EU országot érintő, 40 hónapot felölelő projekt, itthon a Baptista Szeretetszolgálat foglalkozik vele. Velük fogok együttműködni a program kommunikációjában és népszerűsítésében.

Fantasztikus, mennyi mindennel foglalkozol, miközben az egyik legfoglalkoztatottabb színésznőnk vagy. Újranyithatnak a színházak. Téged hol és miben láthatunk legközelebb?

A Pinceszínházban dolgozunk Tasnádi István: Hölgyek öröme című darabján, Tasnádi Csaba rendezésében. Eredetileg úgy volt, hogy streamelni fogjuk, de addig toltuk a harmadik hullám miatt a próbákat, hogy végül közönség előtt mutathatjuk be, természetesen a járványügyi előírásoknak megfelelő feltételekkel.

Május 28 a nyilvános főpróba, 29 pedig a premier, mindkét előadásra lehet jegyet venni.

Nagyon örülök, mert féltem tőle, hogy üres nézőtér előtt kell varieté műfajt játszani. Jó, hogy jön közönség, és halljuk majd, ahogy nevetnek.

Képernyőn, filmvásznon találkozhatunk veled?

Tavaly február óta 6 produkcióban forgattam kisebb-nagyobb szerepekkel, úgyhogy spoiler nélkül csak annyit mondhatok: hamarosan…

 

(www.szeretlekmagyarorszag.hu)