Széll Dorina tizenkét éve táncol és már ötödik éve tanít, készít koreográfiákat a Freestyle Dance Factory tánciskolánál, és még mindig csak tizennyolc éves. Számos rangos elismerést szerzett már táncosként, többszörös világ- és Európa-bajnok csapatban, illetve háromszoros címvédők a Supabeat nevű formációval a HHI-n, a legnevesebb hazai versenyen. Mégis úgy érzi, hogy kisebb csodának kéne történnie ahhoz, hogy felnőttként hivatásos táncos legyen.
Dorina bevallása szerint szinte véletlenszerűen kezdett táncolni, miután szülei beíratták az iskolájában tartott táncórákra, amikre nővére is szívesen járt. „Már elsős koromban kiderült az, hogy én ezt szeretem csinálni, és hogy érzékem is van hozzá.”
A hirtelen jött sikerélményen felbuzdulva hamar versenyezni kezdett, és jó eredményeket is értek el a csapatával. Úgy érezte már az első perctől fogva, hogy jó helyen van.
Nagyon szerteágazó, hogy egy táncosnak milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie ahhoz, hogy a profik között is kiemelkedő tudjon lenni. Dorina a világ– és Európa-bajnoki győzelmei alatt azt tapasztalta, hogy pusztán a tehetség nem elég. „Az, hogy tanulékony legyen az ember és gyakoroljon, az fontosabb. Ez tényleg olyan, mint a matek: ha sok feladatot megcsinálsz, akkor tudni fogod.”
Érdemes több tanártól tanulni, mindent magadba szívni, amit csak lehet. Dorinának volt már lehetősége híres külföldi táncosokkal is együtt dolgozni workshopok, utazások alkalmával, például JoJo Gomezzel vagy a Royal Familyvel. Mégis úgy érzi, hogy a magyarországi tanárai keltettek benne mélyebb hatást. Első versenycsapatának a tanárára, Lakatos Lorettára különösen felnéz, ő tanította meg Dorinát arra, hogy hogyan kell előadni és hogyan lehet önmaga a színpadon – úgy érzi, ezek a képességek emelhetik a táncost a legnagyobb magasságokba.
Inkább táncosként, mint koreográfusként tekint magára, pedig már ötödik éve csinálja az utóbbit is a Freestyle Dance Factorynál és vendégtanárként más iskolákban is. Ez viszont nem jelenti azt, hogy felkészületlennek érezné magát, hiába fordul elő sokszor, hogy a buszút alatt találja ki, hogy mit tanítson aznap. „Már fel tudtam szedni annyi tapasztalatot a táncos tanulmányaim alatt, hogy legyenek olyan önálló gondolataim, amik jellemeznek engem” – úgy érzi, hogy nem csak a saját hangját találta meg, hanem azt a módszert is, amivel a tanítványainak is értéket tud átadni.
„Az első és legfontosabb, hogy akinek készült, az odáig legyen érte, élvezze csinálni” – ezt már arról mondta, hogy mit vár egy koreotol. Van, hogy nem tetszik neki, amit kitalált, de ha a táncosoknak igen, akkor az már boldoggá teszi őt.
Mint ahogy a fogorvos rendelési időn kívül is az emberek fogait nézi, abszolút önkéntelenül mozog az is, aki táncos. „Egyfolytában jelen van az életemben a tánc, végigkíséri minden percemet, ha egy ritmus vagy zene megszólal, akár egy boltban is megmozdulok” – hagyta jóvá az önkéntelen mozdulatok vádját Dorina, aki talán csak azért nem izgett-mozgott beszélgetésünk alatt, mert a táncolási ösztönénél csak a céltudatosság nagyobb benne. Bár kevesen érnek el sikereihez hasonló eredményeket az ő korában, ha nem jön egy nagy lehetőség, akkor nem gondolná, hogy felnőttként is hivatása lenne a tánc.
Kommunikáció– és médiatudományok szakra jelentkezett, hogy műsorvezető, riporter váljék belőle – azaz a szereplés a táncoslét nélkül is maradna az életében. „Az, hogy emberekkel foglalkozok, a saját kreativitásom kell használnom, elkötelezettnek kell lennem, az mind csak épít engem. Ameddig pozitív hatások érnek, addig nem fogom abbahagyni a táncot!”
(Velek Domonkos)
