10 egyszerű gitáros dal

Ha most kezdtél el gitározni, tudsz már pár akkordot, és olyan magyar dalokat keresel, amiket kezdésként megtanulhatnál, akkor ez a lista neked készült. Összegyűjtöttünk 10 olyan egyszerű dalt akusztikus gitárra, ami nem fog nehézségeket okozni.

Tankcsapda – Egyszerű dal

Ezt az akusztikus gitáros Tankcsapda számot – amit a Metallica is eljátszott, mikor Magyarországon koncertezett – minden magyar kezdő gitáros meg fogja találni, mikor rákeres majd az interneten arra, hogy „egyszerű gitáros számok”, és a neve miatt nekünk is ez jutott először eszünkbe. A Nirvana Polly-ját idéző dalban egészen a refrénig csak négy akkord van, ráadásul nem is nehezek: D, Em, G, Am. A refrénben hirtelen megjelenik egy C is, de ez senkit ne ijesszen meg, mert „semmit nem akar, néha ilyen is kell.” Ha énekelni is szeretnéd, akkor tudnod kell, hogy Lukács László mély hangja nagyon jól szól a Tankcsapda felvételén, de ha nem vagy egy nagy énekes, talán a tiéd nem fog abban a hangmagasságban.

ByeAlex – Csókolom

A Csókolom ByeAlex egyik régi, visszafogott, már-már elfeledett dalocskája, ami még az Eurovíziós Fesztiválos kedvesemes berobbanását megelőző, halkan éneklős korszakából származik, egyszóval valószínűleg sapkában és szemüvegben íródott. A dalban ezúttal nincs több 4 akkordnál. Az eredeti hangnemben játszva kicsit bonyolultabbak a harmóniák, de akiknek nehézséget okoz például a H és a C#m akkord lefogása, az egy negyedik bundon elhelyezett capoval könnyen G-t és Am-t tud belőle varázsolni. A ritmizálása elsőre szokatlanabb lesz, mint a többi bemutatott számé, de kis gyakorlás után bele lehet szokni.

Tankcsapda – Örökké tart

Úgy tűnik, az elmúlt nagyjából 30 évben a Tankcsapda írta a legtöbb egyszerű gitáros számot, így a mi listánkon is már másodszor fordulnak elő. Az amúgy többnyire a hard rockot, punkot és trash metalt képviselő együttesnek az Örökké tart az Egyszerű dal után szintén egy akusztikus gitárral hangszerelt dala. A verzék az E-A akkordokat váltogatják egy D-E lezárással, a refrének pedig a C-G-t szintén egy D-s lezárással. Ezzel tuti sikered lesz.

Beatrice – 8 óra munka

A listán szereplő legnagyobb sláger a 8 óra munka, és amennyire ismert, annyira egyszerű eljátszani. Az egész számban összesen 3 akkord van, A E D. A verzéje eléggé hasonlít a Tankcsapda – Örökké tarthoz, csak itt végig az E-A körforgásban marad. Ezt a dalt még talán az is el tudja játszani, akinek nincsen keze. Ha könnyen akarsz sikereket elérni, akkor ezt válaszd.

Locomotic GT – Neked írom a dalt

Ha valamivel többet szeretnél tenni a sikerért, de még mindig nem sokat, akkor a te számod a Neked írom a dalt. Az 1975-ös Presser nóta – ami a legöregebb szerzemény a listán szereplő összes szám közül, a maga 45 évével – csak annyiban nehezebb a 8 óra munkánál, hogy kicsit gyakrabban jönnek az akkordok, és az egyszerű E A helyett a C-t és a mumus F-et váltogatja, cserébe egy-egy G-t leszámítva végig csak ez a kettő harmónia fordul elő a dalban.

Főleg érdemes ezt megtanulni, hisz épp újra aktuális. Készült a dalnak idén tavasszal egy újabb verziója a kórházi dolgozók támogatásának jeléül, amiben sok hazai énekes is részt vett. Emiatt igazából a legrégebben írt dal tűnik a listán a legújabbnak.

Follow The Flow – Maradok távol

Itt van az a teljesen új sláger is, amit kerestél. Bár a Maradok távol nem kifejezetten gitárra épül, mégis elég nagy szerepet kap benne a hathúros hangszer ahhoz, hogy érdemes legyen megtanulni. Többnyire csak egyszerűen behúzott akkordokkal operál, a refrénben viszont egészen sűrűvé válik a kíséret, de nem megoldhatatlan feladat annak az elsajátítása sem. A raprészben a felvételen teljesen eltűnik a gitár, ha valaki azt a részét is elő szeretné adni, ugyanazokat az akkordokat kell fognia, mint az énekes verzékben.

Cseh Tamás – A jobbik részem

Igazság szerint ezen kívül még sok – majdnem az összes – Cseh Tamás dal felkerülhetett volna a listára. Azért esett erre az egyre a választás, mert amellett, hogy A jobbik részem az egyik legjobb, és legismertebb szerzeménye a Cseh-Bereményi szerzőpárosnak, elég megtanulni csak egy vészesen egyszerű akkordmenetet, és a rengeteg versszak miatt akár 5 percen keresztül is folyamatosan lehet játszani. Plusz érdekesség: Cseh Tamás, aki maga is autodidakta módon tanult meg gitározni, saját bevallása szerint egész életében rossz ujjrenddel fogta le a D akkordot. A jobbik részemben is van D, de te azért jól fogd le!

Heaven Street Seven – Hol van az a krézi srác

A Hol van az a krézi srác 2000-ből érkezett listánkra. A szellemes dalból jó előadásmóddal csodákat lehet kihozni, az akkordok is egyszerűek. Annyi bökkenő van csupán, hogy ez nem egy tipikusan akusztikus gitáros nóta, nehezebben lehet kihallani a felvételből, hogy pontosan milyen is a ritmizálás.

Pál utcai fiúk musical – Mi vagyunk a grund – Fogadalmi dal

A Mi vagyunk a grund annyiban más a listán bemutatott számoktól, hogy egy musicalből való – és ez egyáltalán nem teszi kevésbé vonzóvá, sőt. Egyszerű, nagyszerű, új, és jól el lehet énekelni akárhol: színpadon, utcán, tábortűznél, srácokkal, csajokkal, de akár otthon egyedül is a szobában, ha bátortalan vagy.

KFT – Elizabet

Végül a nyolcvanas évek is képviseli magát a listánkon a KFT zenekar egyik legnagyobb slágerével, az Elizabettel, ami minden buli kötelező darabja volt egy időben. Az Elizabet egyértelműen a legnehezebb a bemutatott dalok közül a sűrűbb akkordváltásai miatt, de ez ne rettentsen el senkit, mert megéri a fáradságot. Minden gitárosnak el kell tudnia játszani legalább egy lánynevet viselő slágert. Ha valakinek ez nem megy, válassza az Illéstől a Sárikát.

(Velek Domonkos)

A cikk eredetileg a DUE Tallózó 2020. decemberi – 2021. januári számában jelent meg. További érdekes olvasmányokért lapozz bele a magazinba!

Ha érdekel a magyar zenei világ és próbára tennéd tudásod, irány a www.nagydiaktesztek.hu!