Varázslás óriási vízgömbökkel

Kristály Márton 12 éve foglalkozik a bűvészkedés rejtelmes világával. A budapesti vízgömbművész három éve varázsolja el közönségét a trükkjeivel. Produkciója Magyarországon egyedülálló, Marci a műsorában vízgömbök segítségével  – ahogy fogalmaz – a valóság csodáit mutatja be. A Vízgömb Show 2017-ben debütált a Fővárosi Nagycirkusz színpadán, egy gálaest keretein belül.

Az egész 12 éve kezdődött az Andrássy úton, ahol a Corodini Országos Bűvész Egyesület gyakorlatozott. Marci fiatal srácként jelentkezett a tanfolyamra, idővel mestere is lett, a kemény munka gyümölcse a fellépések sorozata volt. Később egy barátjával járta az országot, játszóházakban léptek fel, animátorként és bűvészként egyaránt, színpadi rutint sajátítva el, majd a program egy francia művésztől megvásárolt óriásbuborék show kellékeivel egészült ki.

Marci és varázslóeszközei (Fotó: Ravasz Balázs)

2014 tavaszán úgy döntött tovább fejleszti az óriásbuborék művészetet. Saját maga készítette el a pálcákat, a folyadékot, minden szükséges kelléket, és Máltára utazott egy barátjához, a műsorát bemutatni, tesztelni. 3 hetet töltött kint, később ez adta a motivációt a folytatáshoz.

2016, a most vagy soha éve volt. Már néhány éve tervezgette, hogy az óriásbuborékokat egy nagyszínpadi műsorba is beépítse, mint a bűvészkedést. De az érettségi miatt háttérbe szorult a megvalósítás. Tudta, hogy ha nem kezd bele, valaki más megvalósíthatja az ötletét. Egy évbe telt, mire sikerült megismernie a technológiát, és megszereznie a kellékeket, hiszen minden speciális, és más folyadékra van szükség. Nagy segítséget jelentett számára, hogy felvette a kapcsolatot a nemzetközi buborékos szakmával, de ez nem jelentette azt, hogy az utat ne magának kellett volna kitaposnia. Mindennek egyedül kellett utána járni, a nehézséget az adta, hogy minta nélkül nem sikerült a kellékeket legyártatni. Végül Oroszországban sikerült elkészíttetnie őket, de egy közülük a postai úton összetört. Marcinak Olaszországba kellet autózni, ahol újra legyártották a darabot. A füstfújó pedig Amerikából érkezett.

(Fotó: Ravasz Balázs)

A folyadék speciális, titkos recept alapján készül. viszonylag nagy tűrőképességű, de  érzékeny bizonyos környezeti hatásokra: a légmozgás, elmozdítja a gömböket, a magas hőmérséklet és az alacsony páratartalom hatására pedig ki is pukkadhatnak. Ez ellen Marci úgy védekezik, hogy az előadás kezdete előtt vizet spriccel a levegőbe. Ha műsor alatt szükséges ezt meg is ismételi, hogy megvédje a gömböket.

Nehéz akkora vízgömböt elképzelni, amekkorát Marci ne tudna létrehozni.

2017 nyarán megjelenített egy promó videót, megalakult egy új brand, logót kapott a műsor, majd ezen az ősszel debütált a Fővárosi Nagycirkusz színpadán. Marci azóta is folyamatosan fejleszti a műsorát az igényekhez alakítva. Az Óriásbuborék és Vízgömb show ketté vált.

A Vízgömb show-val érdekes trükköket tud bemutatni. Kiemelkedő a vízgömb szobrászat: 4 gömbből kockát készít, amit a láthatóság érdekében füsttel tölt meg. A füst segítségével kiemeli a dolgokat, hogy látszódjanak, de füst és tűzvulkánt is készít. A vízgömböt fel is tudja gyújtani, sőt akár egy embert is bele tud helyezni. Volt már arra is példa, hogy maga Hosszú Katinka állt a gömbbe zárva egyik előadásán.

A tüzet is képes megszelídíteni. (Fotó: Jánosa Bence)

Különálló projektként 2018 augusztus 20-ára egy videó is készült, ami a város nevezetességeit mutatja be vízgömbökkel elhalmozva. A gömböket a kezével formálja, vagy emberek köré húzza fel, de lángra is lobbantja az átlátszó vízgömböket. Füstfelhővel díszíti, és alagutat húz Budapesten a reggeli fényekben. A kisfilm a Vízgömbökkel ébredő Budapest címet kapta.

Marci ennek kapcsán azt nyilatkozta: „Aki ismer, tudja, hogy rajongom Budapestért, Európa egyik, ha nem a legszebb fővárosáért. Már régen megfogalmazódott bennem, hogy készítsek egy olyan videót, amiben nem csak szeretett hivatásomat, hanem a mindennap új arcát megmutatni képes lakóhelyemet is bemutathatnám a nagyközönségnek. Remélem, nem csak az itthoniak lelik örömüket ebben a videóban, hanem külföldre is eljut, hogy mindenki láthassa lenyűgöző városunkat!”

Marci jelenleg egy magyar rekord állításra készül: 100-150 embert szeretne egy óriási vízgömbbe zárni. Ha azt hinnétek, ez lehetetlen, bizony nem: a Guinness rekord 480 ember. Ha részese lennél egy igazán nagy vízgömbbe zárásnak, figyeld Marci közösségi oldalát!

(Sütő Gréta)


Nyitókép: Ravasz Balázs