Tudósítás a „Tudós csajok” tudósításairól

5W+1H=? ­­- tette fel a kérdést Gózon Ákos természettudományilag. Mivel sokáig nem jött válasz, elárulta nekünk, hogy ez a hír megfogalmazása röviden. (Ahogy azt a mellékelt képen láthatják,) ez a képlet angol kérdőszavak kezdőbetűiből származik, amelyek jelentése: Ki? Mit? Mikor? Hol? Miért? Hogyan?

Egy jól megszerkesztett hírnek válaszolnia kell ezekre a kérdésekre. Persze az is fontos, hogy ez az információ sokakat érintsen, hiszen az a legtöbb embert nem érdekli, hogy Pistike csütörtökön is ment-e iskolába. Ezzel a tudós fejjel is könnyen megjegyezhető rövidítéssel kezdődött a délután.

Ákosnak előzetesen mindegyikünk küldött egy rövid tudósítást arról az alkalmunkról, amikor ellátogattunk a Szeizmológiai Obszervatóriumba. Mire mindet elolvasta, mindent tudott a földrengésekről úgy gondolom. Elmondása szerint élvezte a feladatot, egyenként ki is elemezte az irományainkat. Szerintem nagyon hasznos kritikákat fogalmazott meg, amikből tanulhattunk, például, hogy az „érdekes” és „izgalmas” szavakat ajánlott elkerülni, mert nem mond semmi érdemlegeset a célközösségnek, majd a jól sikerült részeket külön ki is emelte.

A sarokház ablakain keresztül láttuk a rohangáló autókat a Blaha Lujza téren és azt, ahogy lassan sötétedik a pesti világ. Közben részletesen kielemeztük, hogy általánosan mik kellenek egy jó tudósításhoz. Például hangulatfestő kifejezések, mondatok, amelyektől az olvasó oda tudja képzelni magát a helyszínre.

Miután az agytágításon átestünk, hallhattunk Ákos munkásságáról is az Élet és tudomány hetilapnál. Az érdekessége ennek a lapnak az, hogy 1946-ban ugyanezen a néven alapította Szent-Györgyi Albert, és a lap az óta minden héten megjelenik. Az ismeretterjesztő újságban lehet olvasni állandó tudósító rovatokat külföldről, például Skóciából, tudományos konferenciákról, nagy rendezvényekről.

A november 22-i alkalmat egy játékkal zártuk, amit a lap szerkesztői hetente el kell, játszanak. Ákos három képet vetített ki nekünk, amik közül ki kellett válasszuk a következő Élet és tudomány címlapját. Természetesen nem a miénk volt a végső döntés, és nem is arra szavaztunk a legtöbben, amire a választás esett. A vélemények megoszlottak, de ez így van rendjén, hiszen nem vagyunk egyformák, így nem is vélekedünk egyformán mindenről.
Mi "tudós" csajok vagyunk, de hála Ákosnak, most már egy kicsit közelebb érezzük magunkat az íráshoz és tudósításhoz is!


Jakab Eszter