A huszonkét éves Kovács Fruzsina júniusban végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán. Diplomamunkájának témája hazánkban egészen rendhagyó, központjában az Alzheimer-kór és az építészet kapcsolata áll.
Minek a hatására jött a projekt ötlete?
Régóta tudtam, hogy szeretnék foglalkozni az Alzheimer-kórral építészeti szemszögből. Két éve egy TDK-dolgozat során alkalmam nyílt a témát feldolgozni, ekkor még egészen más megközelítéssel. Arra kerestem a válaszokat, hogy hogyan érzik magukat a betegek, milyen hatással vannak rájuk különböző terek, téri szituációk. Milyen eszközeink vannak nekünk, építészeknek, amikkel tudunk nekik segíteni a mindennapjaik megkönnyítésében?
A TDK végül egy szöveg, egy rajzsorozat, egy video és egy makett formájában jött létre, ez volt a megkötés a szekcióban, így inkább művészeti irányba mozdult el.
Később ezt a témát vittem tovább diplomamunkának. A TDK során végzett kutatás után meg akartam nézni, hogy miben nyilvánul meg az Alzheimer-kórral élő betegeknek való tervezés egy konkrét példán, épületen keresztül, hogyan tudom átültetni korábbi megállapításaimat egy tervbe. Motivációként szolgált, hogy egy családtagom küzdött a betegséggel, emiatt kezdtem el jobban foglalkozni a témával.
Miben tér el egy Alzheimer-kórosoknak tervezett épület egy szokványos idősek otthonától?
Kiindulásként egy átfogóbb kutatást csináltam azt keresve, hogy milyen princípiumok vannak, amik segítik a tervezést. Kifejezetten lényeges irányelv például a szokások hatalma. Nagyon fontos, hogy olyan formákat és motívumokat alkalmazzunk, amelyek ismerősek a betegek számára, az egyenes vonalúság és sok téri mankó alkalmazása a cél.
Szintén központi elv a strukturáltság és az otthonos terek létrehozása. Nélkülözhetetlen a természetközeliség, a természetes fény, és az, hogy ne otthon, egyedül, izolálva, hanem folyamatos társaságban legyenek a betegek, ne csak ápolók vegyék körül őket, hanem más emberek is, egy támogató közösség, akikkel interakcióba léphetnek.
Fontos, hogy célt adjunk az életüknek, legyen feladatuk, könnyebb munkák, amit végezni tudnak. A tervbe éppen ezért került egy kisléptékű varroda, mely üzemeltetése a helyiekkel együtt, folyamatos felügyelet alatt zajlana. Ugyanebből az okból egy fűszerkert is tartozik a tervekhez, ahol a betegek például kertészkedni tudnak.
A térszerkezetekkel már az első lépésektől kezdve olyan döntéseket tudunk hozni, melyek kedveznek a betegeknek. Ilyen a nagyobb belmagasság alkalmazása, vagy a lépcsők és liftek elkerülése, mivel ez az egyik legnagyobb stresszfaktor, melyek alkalmazását mindenképpen el akartam kerülni.
Az anyaghasználat szintén lényeges, hogy egyértelműen megkülönböztethetőek legyenek a helyiségek még tapintással is. Éppen ezért például a folyosókon 1,5 m magasságig csak festve van a téglafal, a kiszolgálóegységek pedig mindig bútor-jellegű, fa burkolatú kubusok.
A formák és színek ugyanígy meghatározóak, például különböző ajtókat terveztem minden épületrészbe. A világos burkolatok alkalmazása előny. Kutatások bizonyítják, hogy a világos felületek segítik a tájékozódást, míg a sötéteknél gyakrabban fellép az orientációvesztés.
Még ezeken kívül is nagyon sok szempont van, és minderre érdemes odafigyelni egy sima idősotthonnál is.
Mért pont az Akácos Udvart választottad tervezési helyszínként?
A TDK miatt a diplomamunkám témája előbb megvolt, mint a helyszín. Az volt a feladatom, hogy találjak egy helyet, ahol ezt meg tudnám valósítani. Először olyan üres területeket kerestem, melyek meglévő idősotthonok mellett vannak. Véletlenül találtam rá az Akácos Udvarra. Nagyon megtetszett a hely hangulata és a tér, ami a belső udvarban, valamint az épületben van.
Eldöntöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, és nem lehetett lebeszélni róla. Az épület egy 200 éves, Pollack Mihály által tervezett földszintes, belső udvaros ház, mely az egyik első volt ezen a területen. Városi relikviaként maradt meg, a mellette levő épületek nagy részét lebontották vagy később építették, és mind jóval magasabbak, 4-5 szinttel. Nagyon érdekesnek találom az ilyen történelmi helyeket, az épület múltja hozzátesz a választott funkciójához is. Rengeteg funkcióváltáson esett át, volt kocsmától kezdve fodrászat és szikvízgyártó üzem is, a legutóbbi alkalommal pedig idősek klubjaként üzemelt. 2021 szeptemberében bezárták, mert súlyos állagvédelmi gondok akadtak, és úgy döntöttek, hogy nem alkalmas emberi tartózkodásra.
Meg fog valósulni a terv vagy csupán elképzelés?
Amikor odamentem bejárni és felmérni a helyszínt, az első kérdése volt a fenntartóknak, hogy megépül-e? Sajnos nem fog megvalósulni valószínűleg, mivel ez egy diplomamunka, nem egy valós beruházás, hanem egy kísérlet részemről arra, hogy hogyan tervezzünk az Alzheimer-kórral küzdőknek. Emellett egy plusz réteg, hogy az Akácos Udvart választottam, ami jött a saját problémakörével, múltjával és kulturális központ jellegével.
Hogyan fogadta az önkormányzat, hogy belevágtál ebbe?
Mivel ez egy diplomaterv, hagytak tervezni, beengedtek, bejárhattam és fotózhattam, felmértem a helyet.
Ki segített a dolgozatodban, milyen forrásokat használtál fel?
Balázs Mihály volt a konzulensem, aki DLA Kossuth-, Ybl Miklós-díjas és Prima Primissima díjas magyar építész, egyetemi tanár, valamint a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Nagyon hálás vagyok neki, mivel végig segítette a munkámat. Nem csak szakmailag, emberileg is mellettem állt. (Balázs Mihállyal készült interjúnkat és munkásságának bemutatását elolvashatod a 2019. márciusi DUE Tallózóban – a szerk.)
Komoly kutatómunkát végeztem, tudományos kutatásokat olvastam, többnyire angol nyelven, különböző pszichológiai lapokban. Az a baj, hogy a legtöbb Alzheimer-kórral foglalkozó terv nem belvárosban helyezkedik el, hanem vidéki környezetben, sokszor autonóm falvakként működve.
Ezzel szemben én egy olyan napközis otthont akartam tervezni, ami belvárosban van, mivel ez véleményem szerint „hiánycikk”. A még kialakuló és középstádiumban lévő betegek számára érdemes lenne ilyen típusú, napközis foglalkoztató központ létrehozása, ezzel is késleltetve a betegség fokozódását, mivel a közösségi lét és terápiák sokat segítenek.
A hozzátartozóknak szintén nagy segítség, ha van egy hely, ahova el tudják vinni a beteget. Ha ez a belvárosban található, akkor a környéken élőknek nem kell kimenniük a külvárosba vagy a város vonzáskörzetében lévő településre, hogy oda vigyék a szeretteiket, majd visszahozzák napi ingázással.
Itthon vannak hasonló létesítmények?
Nem igazán találtam olyan otthont Alzheimer-kórosoknak, ami hasonlóan napközis jellegű lenne. Ez a típusú otthon az én ötletem volt. Csak a végstádiumban lévő Alzheimereseknek szóló bentlakásos otthonokra voltak példák.
Mik a terveid a jövőben?
Jelenleg Hollandiában vagyok, szakmai gyakorlatot csinálok posztgraduális Erasmus+ program keretein belül, egy urban design cégnél, ahol városépítészettel és tájépítészettel foglalkozunk – én főleg az előbbivel, és nagyon tetszik. Kicsi a cég, viszont nagyon szimpatikus projektjeik vannak és olyan típusú feladatokat is végezhetek, amikre otthon nem lenne lehetőségem.
Márciusig biztosan itt leszek, majd jövőre szeretnék mesterképzésre menni.
(Vörös Rebeka F.)
