Bereményi Géza: „Mintha az ember hiányos öltözetben kilépne egy színpadra”

Vannak olyan művészek, írók, alkotók, akiknek a nevét nehéz nem ismerni Magyarországon. Bereményi Géza, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Nemzet Művésze is közéjük tartozik. A tehetségről, az önkritikusságról, az első dalszövegek megszületéséről kérdeztük, de szóba jött Azóta is élek című új novelláskötete is.

Ön szerint mennyire fontos a művészi pályán a tehetség, ez-e a legfontosabb erény a sikeresség eléréséhez?

A tehetség egy nagyon tág fogalom. Mert miben tehetséges? Abban, amit ír, vagy abban, hogy a jellemét is be tudja vetni? Tehát, hogy elfogulatlan, szigorú kritikája legyen? Nagyon sok mindent jelent a tehetség ebben az esetben. Annyiban a tehetség a legfontosabb, igen. De ha az eredetiség is a tehetséghez tartozik, akkor még inkább. Eredetinek is kell lenni, önmagát kell felfedeznie annak, aki létrehoz valamit, önmagát kell felfedeznie munka közben, és önmagával is tudnia kell bánni. A saját jellem is munkaeszköz.

Mennyire önkritikus?

Ez jó kérdés, mert most állítottam össze egy kötetet a régi novelláimból Azóta is élek címmel. Van olyan benne, amit ebben az évben írtam, viszont nagyon régi, több évtizeddel ezelőtti első novellák is belekerültek. Kettőt hagytam csak ki, az egyik teljesen jogos volt, a másikat viszont azóta keservesen megbántam, mert most már nagyon jónak tűnik. Pedig amikor először olvastam, akkor csapnivalónak éreztem, de azóta nagyon-nagyon bánom. Hogyha lesz utánnyomása ennek, ha elfogy az első kiadás, akkor beleteszem még azt a novellát. Másodszor elolvasva kiderült, hogy amit én modorosnak tartottam, ami miatt kirostáltam, az egyáltalán nem modoros, hanem nagyon eredeti hang. Szóval így van valahogy ez a dolog, de az összes többivel nyugodt vagyok, jól válogattam.

Ugyanazt az érzést váltja-e ki ennyi idő után is egy új kötet megjelenése, mint kezdetben? Egyáltalán mi az érzés?

Mindig elfogódottság. Mindig, mindig. Olyan, minthogyha az ember hiányos öltözetben kilépne egy színpadra.

Nem lehet elmenni Cseh Tamással való híres kapcsolata mellett. Hogy született meg az első Cseh-Bereményi dal?

Úgy, hogy mutatott egy dallamot, és én szinte az élőbeszéd sebességével írtam rá egy szöveget. Akkor mondtam, hogy mutasson egy másikat, és arra is gyorsan írtam egyet. Visszaénekelte és elcsodálkozott.

Én nagyon gyorsan szerzek dalszöveget, mert a zenéről eszembe jut a téma is, meg minden. Eleinte nem értettem ezt a képességet, majd rájöttem, hogy a prózaírás is ilyen. Hogyha megtalálja az ember a megfelelő ritmust, akkor maguktól jönnek a szavak. Az ilyen módon előbukkanó szavak azok értékesebbek, mint a kimódolt, precíz mérnöki munkával létrehozott, összeállított szövegek.

Mennyire tekint másként a művészetre most, mint korábban? Mit jelent ma önnek az irodalom?

Egyre mélyülök, egyre mélyülök, egyre tudatosabb vagyok. Ami nem jelent feltétlenül pozitívumot, nem feltétlenül erény. Az előbbi igen, de a tudatosság, az nem.

Milyen tanácsokat tud adni a most pályakezdő íróknak?

Először arra gondoltam, hogy azt a tanácsot adom, hogy kitartónak kell lenni vagy szívósnak, de aztán arra jöttem rá, hogy az meg begörcsöléshez vezethet. A lazaságot sem szabad elveszíteni. Nem tudok tanácsot adni, nem merek. Mindenki saját maga járja végig. Létezhet olyan kérdés, amire az ember nem tud válaszolni, nem?

(Velek Domonkos)