„Kétségtelen, hogy a művészetnek része az építészettörténet, de ma, a 21. században a globális kihívások árnyékában ez tényleg inkább csak egy alkalmazott művészet. Immár majdnem száz éve az dívik, hogy a funkciónak és a gazdaságosságnak rendeljük alá az épületeinket.” Az ökoépítészet mellett beszélgettünk az építészet és a művészet kapcsolatáról, a csapatban való tervezésről és a vevők megfelelő kielégítéséről is Varga Illés Levente építésszel.
Mit gondol, milyen munkájáról ismerhetik mások?
Amiből mások ismerhetnek, az az ÉTDR (Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer) megalkotása. Ez egy közigazgatási rendszer, amelynek segítségével nem papír alapon kell benyújtani a dokumentumokat, nem postán küldözgetik őket egymásnak a szakhatóságok, hanem egy szerverre feltöltésre kerülnek az elektronikus dokumentumok, és minden közreműködő (hatóság, szakhatóság, ügyintéző, ügyfél) ugyanazt a dokumentumot ugyanazon a tárhelyen tekintheti meg. Ez nagyjából olyasmi, mint egy felhőtárhely, de ez a rendszer egy közhiteles közigazgatási rendszer. No, ennek a kidolgozásában vállaltam aktív fejlesztői szerepet.
Az Ön munkájában hogyan kivitelezhetők a környezetvédelmi próbálkozások?
Például az előbb említett ÉTDR rendszer fontos a fenntarthatóság gyakorlásában, hiszen rengeteg papírt, és szállítási-iktatási energiát, anyagot, költséget spórolunk meg vele. A papírdokumentumokat 10 évig irattárban kell őrizni, sőt, az építésügyi hatósági dokumentumok többsége sosem selejtezhető, tehát mindenképpen ennek megfelelő épület fenntartásáról van szó. Ezzel szemben egy elektronikus dokumentációs rendszer, aminek csupán szerverigénye van, így jóval kevesebb hely és kevesebb energia.
Én jelenleg nem tervezőként dolgozom, de a tervezést tekintve az anyaghasználat, a tájolás, az energiaigény mind-mind fontos szempont. Nem építünk nagyot, nem építünk feleslegeset. A saját házamat például bontott téglából építettem, bontott cserepet használtam föl, passzív napenergia-hasznosítás van benne. Energetikailag egy korszerű épület, ami ráadásul figyelembe vette a meglévő növényzetet. Nem vágunk ki azért fát, mert házat építünk.
Meséljen a mostani munkájáról!
Ugyan eredetileg tervezőnek készültem, az élet azonban másfelé sodort, fokozatosan eltávolodtam a tervezéstől. Amit az alapdiplomáimon túl tudok, azt autodidakta módon, iskolán kívül tanultam meg. Mostani munkám projektvezetés. Olyan projekteken dolgozom, amelyek a fenntartható közterületfejlesztés témakörébe tartoznak. Az egyik most folyó kedvenc projektem például a ferencvárosi Mester utca felújítása, ahol igyekszünk humanizálni a környezetet, kerékpárutakkal, vendéglátási lehetőségekkel bővíteni a helyet.
Ki a jó építész, mi tesz egy építészt jóvá?
Az építészre kétféleképpen szoktunk gondolni. Úgy, mint egy művészre, aki megvalósítja magát, vagy mint egy szolgáltatóra, aki kielégíti az igényeket. Mind a kettő egy kicsit téves, mert általában, amikor egy művész alkot valami szépet, azt viszonylag kis költségvetéssel, akár saját eszközeivel is meg tudja valósítani. Az építés azonban költséges és nem biztos, hogy attól jó egy építész, hogy saját magát valósítja meg benne. Annak idején a mesterem azt tanította, hogy a tervezett építménynek nem szépnek kell lennie, hanem jónak. Jót tervezni talán már egy könnyebb feladat, de ez már kevésbé művészet – a szó elsődleges értelme szerint. Szintén a mesteremtől, Plesz Tóni bácsitól tanultam, hogy nem házakat kell tervezni, hanem embert. Amikor mi épített környezetet alakítunk, tulajdonképpen a társadalmat alakítjuk. Alkotásainkon keresztül meghatározzuk, milyenek lesznek az emberek, hogy jókedvűek vagy csüggedtek lesznek, jól fogják-e érezni magukat abban a házban. Szerintem a mi szakmánknak ez az elsődleges célja. Hogy jól érezzék magukat az emberek ott, hogy emberhez méltó életet élhessenek és fejlődhessenek.
Inkább egyedül, vagy más tervezőkkel szeret dolgozni?
Nem hiszek az egyszemélyes tervezésben. Ez már a legkisebb projekteknél sem működik. A polihisztorok kora lejárt, annyira speciális tudások vannak már, hogy kifejezetten abban hiszek, egy egész csapattal kell dolgozni. Vegyünk egy egyszerű családi házat: nem elég, hogy van egy szerkezete, de van egy statikája, van egy elektromos rendszere, egy gépészete, kertje, ezeket is tervezni kell. Ezek mind önálló szakterületek. Egy közterületnél is szükség van közlekedésmérnökre, tájépítészre, tán még szociológusra, ökológusra is. A tervezést mindenképpen csapatban alakítjuk, ez nem egy egyszemélyes munka.
A vevők igényei mennyiben befolyásolják a munkát?
A tervező mennyire szolgáltató? Ha valaki egy mézeskalácsházikót szeretne csináltatni, biztosan fog találni egy tervezőt, aki ezt meg is csinálja neki. Én valami középutas vagyok. Amikor tervezek, nem igazán erőltetem rá a saját elképzelésemet vagy stílusomat a megrendelőre, viszonylag rugalmasan kiszolgálom a vevő igényeit, de bizony voltak munkák, amikor menet közben azt mondtam, hogy bocs, de ezt én nem csinálom. Ez olyankor fordul elő, ha szignifikánsan a saját értékrendem ellen való a munka. Nálam ezek nem szépészeti kérdések, hanem inkább a fenntarthatóságra vonatkoznak. Környezetromboló házat nem tervezek. Ha egy megrendelő feltétlen egy hegyoldalba akarja, hogy épüljön a hatalmas, nagy alapterületű, földszintes lakása, s ezért hordjuk el, bontsuk le, romboljuk szét a hegyet és az élővilágot, akkor nem én vagyok az, aki ezt lerajzolja neki.
Inkább a régi, jól bevált módszereket vagy az újabb ötleteket kedveli?
Terveztem már parasztház utánzatot is, mert a falusi környezet azt igényelte, de általában az egyszerűségre és a funkció elsődlegességére törekedem. Az én tevékenységemnek talán nincsen egy kifejezett stílusirányzata, a letisztult, egyszerű formákat szívelem. Ami általában találkozik is a megrendelői igényekkel, mert akiknek én tervezek azoknak nagyjából hasonló elképzeléseik vannak. Én kifejezetten ökoépítész vagyok, aki engem megkeres, az általában nem egy környezetromboló csicsaházat szeretne, nem is csinálnám meg neki.
(Tóth Katinka)
